Az idei tél bővelkedett a csillagfényes éjszakákban, így többször is ki tudtam próbálni új, 26*70-es Kronos binokuláromat. A szokatlan paraméterekkel rendelkező óriásbinokulár fogása nagyon jó, tömege viszonylag kicsi (1.7 kg), ennek ellenére kézből csak egy gyors nézelődésre alkalmas. Az okulárok LM-je 65°-os, így éjszaka, ha sötét az ég, igazi űrutazásra indulhatunk vele. A kép élessége szemenként külön állítható, a fókuszáló lebegőpontos kialakítású, ami nagyon kellemes, finom fókuszálást tesz lehetővé. Negatívum viszont a rövid szemtávolság, ami szinte mérhetetlenül kicsi, (a fókuszálóval viszont több, mint 5 dioptriát lehet korrigálni). További hátrány, hogy a tényleges LM kicsi egy átlagos binokulárhoz viszonyítva (peremtől-peremig 2° 34’), emiatt nehéz a célobjektumot megtalálni.

A műszer leképzése szép, a csillagok pontszerűek, a LM szélén csak nagyon kismértékben defokúszálódnak. A Hold képe nagyon éles, teljesen háromdimenziósnak érezhető, a nagyobb hegyvonulatok a szó szoros értelmében kiemelkednek a felszínről. A Holdkorongot teljesen beborítják a kisebb-nagyobb kráterek, felszíni alakzatok. A színi hiba kicsi, a Hold körül telihold után három nappal sem láttam számottevő elszíneződést. Nappal a binokulárhoz járó sárga színszűrő javít a képminőségen, de pl. vékony holdsarló megfigyelésénél teljesen hatástalan. A Szaturnusz igazi csemege a műszernek: az óriásbolygó nagyméretű és fényes, élesen látszik a gyűrű, és a bolygókorong. A holdak közül csak a Titánt láttam egy ködös, párás hajnalon (hmg=4.0), de jobb körülmények között biztosan megjelenik még egy-két hold.

December 16-a este végre az átlagosnál valamivel jobb átlátszóságú eget hozott. Hideg volt, a tetőn végigsöprő hűvös, süvítő szél csakhamar lefagyasztotta kezeimet, de a szabad szemmel is könnyen látható Ikerhalmaz és az Androméda-galaxis észlelésre csábított. A hmg 5.1-5.5 között alakult. A látcsőben a Cassiopeia csillagkép csillaghalmazokkal túlzsúfolt, hatalmas méretű csillagmezőnek tűnik. Az NGC7789 csillaghalmaz most fényes, igen nagyméretű, szabálytalan alakú ködösségnek mutatkozik. Jól “kiemelkedik” a koromfekete égi háttérből. Gyönyörű látvány! Felülete “csillagporos”, számtalan halványabb csillag sziporkázik benne, a fényesebb halmaztagok közül kb. egy tucatnyi jelenik meg közvetlen látással. A halmaz több különböző fényességű tartományra oszlik. Az Androméda-galaxis óriási méretűnek látszik, bár tényleges kiterjedése “csupán” 2.5° (pont átéri a LM-t). Az M32 nem teljesen kerek, egyenletes fényű homályos folt, széle felé nem halványodik. Az Ikerhalmaz festői látvány. Mintha az ember ott hasalna a hatalmas, ködös halmaz fölött. A LM rengeteg csillaga sűrű hóesésre emlékeztetett. A nagyobb, látványosabb objektumok után néhány kisebb látszó méretű, kompaktabb csillaghalmazt is felkerestem. Az M103, az NGC654, és az NGC659-es csillaghalmazok méretesek, részlegesen bomlanak. Az NGC457-ben könnyen elkülöníthetők a középen, egymáshoz közelebb elhelyezkedő tagok is.

A binokulár a Hold, és a kompaktabb mélyég-objektumok megfigyelésére a legalkalmasabb, de jól használható változócsillagok fénybecslésére is. Főleg fényszennyezett égen előnyös, mert a nagy nagyítás jól lesötétíti a hátteret, így a látcső hmg.-ja ilyen rossz viszonyok mellett is 11 magnitúdó alatti. Ezeknél a megfigyeléseknél is célszerű fotóállványra szerelni a látcsövet, mert különben a hosszú keresgélés után már fáradt kézzel kellene a fénybecslést elvégezni. Az R Tri változót mégis fotóállvány használata nélkül kerestem fel. A könnyen megtalálható mirát szerencsére rögtön sikerült a LM-be hoznom. Fényességét december 16-án este 8.5 magnitudóra becsültem.

Végül a sok tesztelés után úgy érzem, hogy ez a binokulár tökéletes választás azoknak, akik egy könnyen hordozható, nagyobb teljesítményű műszert szeretnének, és nem elsődleges szempont a nagy fényerő. Viszont ne feledkezzünk el arról, hogy egy stabil, jól kezelhető állvány mindenképpen szükséges hozzá.